Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tanoda Tv: a második adás

Televíziónk második adásában: közérdekű kérdések az utca emberéhez, riport a Gömör Expóról Putnokon és interjú az X-Faktoros Muri Enikővel, hírek, Heni-show veszekedő szomszédokkal, valamint szappanoperánk újabb fejezete. Jó szórakozást!

0 Tovább

Benne voltunk a Blikkben

Azok a fiatalok, akik tanodaújságunk készítése során kiemelkedően teljesítettek, meglátogathatták Budapesten a Ringier Kiadó székházát, azon belül pedig a Blikk szerkesztőségét is. A településenként három főnyi kamasz egy előadást hallgathatott meg a kiadóról és a napilapok készítésének folyamatáról, majd Tóth Béla Endrével, a Blikk főszerkesztő-helyettesével beszélgethettek, végül szétnéztek az újságírók munkahelyén. Fotók, videó és beszámoló.

Arló, Borsodnádasd, Kelemér és Ózd/Bem út várakozik

Vavrek Zsófia kommunikációs menedzser előadása

Videó a Tóth Béla Endrével történt egyik beszélgetésről

"Helló! Áprilisban egy csütörtöki napon mentünk Pestre a Blikk szerkesztőségébe! Egy busz jött értünk Hangonyra, a sajóvárkonyiak és a putnokiak már a buszon voltak. Mi is felszálltunk, és go Pest!

Mikor beértünk Pestre, mentünk kajálni, utána pedig a Ringier székházába. Zsófi beszélt nekünk arról, hogy milyen újságokat csinálnak, és hogy csinálják. Azután a Blikk egyik főnöke elmondta, hogy hogyan szedik ki a sztárokból az infót. Utána körbevezettek minket a szerkesztőségben, és megmutatták, hogy kinek mi a dolga. És vége!

Elmentünk még a Városligetbe jégkrémezni, és sétáltunk a parton, és néztük a kacsákat. Visszafelé a buszon sokat nevettünk. Jó kis laza nap volt. Csákány!" (Farkas Szabina, hangonyi tanoda)

Borsodbóta, Domaháza és Sáta figyel

A főszerkesztő-helyettes épp Hangonynak, Putnoknak és Sajóvárkonynak mesél

A szerkesztőségben

Az újságírók pihenőhelyén

A holnapi hírek: szigorúan bizalmas

0 Tovább

Tanoda Tv: Világpremier!

Egyedülálló és első televízióadásunk az ózdi kistérségből. Kultúra, sport, buli és nem utolsósorban egy felejthetetlen szappanopera.

Készítette tehetséggondozó médiaműhelyünk.

0 Tovább

Csoportképek L.L. Juniorral

Több mint háromszáz tanodás fiatal jelenlétében, remek hangulatban zajlott le ózdi identitásdélutánunk L.L. Juniorral. A tehetséggondozó médiaműhelyünk által készített rengeteg fotó és videófelvétel még feldolgozás alatt áll, ezért egyelőre csak a Juniorral közös csoportképek kerülnek fel a blogra. Tehát hamarosan: Junior-film és beszámolók, de addig is kövessétek bejegyzéseinket, napokon belül láthatjátok például a Tanoda-TV első adását!

A fotók változó minőségéért elnézést kérünk, kárpótlásul a képekre kattintva mindegyik megnézhető nagyobb méretben is.

Az arlói tanodásokkal

Borsodbótával

A borsodnádasdiakkal

Domaháza és Junior

A farkaslyuki ifjakkal

Hangonyi tanodásainkkal

Kelemérrel

A Bem útiakkal Ózdról

Ózd-Sajóvárkonnyal

Junior és az ózdi Petőfi út

Sajónémetivel

A sátai tanodásokkal

Junior és Putnok

A DTI Production Company Dr. Ámbédkar gimis és tanodás táncosaival

Ámbédkar gimis diákokkal Alsózsolcáról és Hegymegről

A tanoda Médiaműhelyének tagjaival

0 Tovább

Tanoda a Grundon

A budapesti Grundon 2011 decemberében 110 tanodai diák vett részt a Szemétálmok kezdeményezés utcai akcióján, ahol sor került betlehemi akol építésére lomokból, közös főzésre, karácsonyfadísz-készítésre, médiafoglalkozásra, DJ-zésre, hip-hop bemutatóra és flash mob akcióra. A Szemétálmok kezdeményezés célja, hogy eltérő hátterű fiatalok közösen alkothassanak az utcán, bebizonyítva, hogy a szemét is lehet érték, és az alkotás fontos közösségi élménnyé válhat.

A médiacsoportban

Interjúkészítés

"Reggel, amikor a buszon ültem, éppen a haverokkal rapeltem, és már amikor Pestre értünk, alig vártuk, hogy leszálljunk a buszról. Amikor leszálltunk, akkor bementünk az épületbe, akkor már jöttek is  a tanárok, és elosztottak minket különböző csoportokba. Én a médiát választottam. Mikor már mindenkit elosztottak, elmentünk a tanárokkal, és elosztották a fényképezőgépeket. Mikor már elosztották, akkor már el is mentünk fotókat és interjúkat készíteni. Ahogy csináltuk az interjúkat, úgy ismerkedtünk. Nagyon jó haverokat szereztem, a legjobb barátom Danó Roland. Nagyon jó volt vele dolgozni, főleg azért, mert lehetett látni rajta, hogy szereti ezt csinálni, és jól csinálja. Persze külföldi emberekel is találkoztunk, de már mikor kezdett esteledni, és már kezdtek menni az emberek, akkor az egyik tanárunk meglepetéspizzát hozott mindenkinek, utána  lassan mentünk mi is. Kimentünk a házból, majd mikor már azt hittük, hogy már megyünk haza, pont akkor kezdődött a betlehem, kimentünk a főtérre, és akkor a gyerekek össze-vissza szaladgáltak. Volt ott egy jó zenekar is" Csízi József (Putnoki tanoda)

Készül egy állat az akolba

A DJ-pultnál

"Dj  Tabufa vagyok a putnoki  tanodából. Ezelőtt pár hónappal Budapesten jártunk, ahol egy igazi keverőpulton  csinálhattam  zenét. Segitségünkre volt egy igazi DJ, András, aki sok új dolgot, módszert mutatott meg nekünk. Dubstep, d'n'b, disco és house zenét játszottunk. Mindenki nagyon jól érezte magát, a többi tanodás gyerek elkezdett táncolni. Mindenkinek tetszett a zenénk. Én is jól éreztem magam, sok mindent tanultam." Kalocsai Kevin (Putnoki tanoda)

0 Tovább

A Pinceszínházban jártunk

Tanodásaink a budapesti Pinceszínházba is eljutottak: a Karaván Művészeti Alapítvány előadásában látták a Karnauhova-Brauszevics szerzőpáros Mese a tűzpiros virágról című zenés mesejátékát.

Részlet a darabból: Horváth Kristóf és Misurák Tünde

"Elmentünk Pestre kirándulni, láttunk sok érdekes dolgokat. Láttuk a hajókat, a Parlamentet, voltunk a Margit szigeten. Mindenekelőtt a színházban voltunk, ahol sok érdekes dolgot és játékokat tanultunk meg. Azt a darabot adták elő, hogy A Szépség és a Szörnyeteg, mert mi kitaláltuk. Játszottunk a színészekkel, és fényképeket csináltunk velük. Utána pedig ebédeltünk, mégpedig pizzát és nápolyit ettünk." Cseh Laura, Lakatos Klaudia (Farkaslyuki tanoda)

Arló, Hangony és Putnok gyülekezik a színház bejáratánál

Tele van a nézőtér

"Pénteken a tanodában bejelentették, hogy színházba megyünk szombaton. 8:30-kor indultunk. A buszon sajnos kétfelé válott Arló. Nagyon jó volt a buszon, hülyéskedtünk, játszottunk. Mikor Pestre érkeztünk, nagyon jó volt a levegő, és rögtön megebédeltünk. Utána mentünk a színházba. A Szépség és a Szörnyeteget láthattuk, nagyon jó volt az előadás, nagyon jól kitalálták.  Hazafelé már a hangonyiakkal is beszélgettünk, jó volt. Ez az egész progi jó volt, fantasztikus." Váradi Richárd (Arlói tanoda)

Beszélgetés és közös fotók

"Egy műsor volt, ez volt a legszebb, és a szépség és szörnyetegről szól. Jó volt a műsor, egy kicsit ijesztő volt, de nagyon jó, mert utána lehetett fényképezkedni, és utána kajáltunk, és egész jó hely volt." Harkály Dávid (Farkaslyuki tanoda)

Hangony és a Szörnyeteg

(A színdarab címe körüli zavart tisztázva: az orosz szerzőpáros eredeti meséje szolgált a későbbi, világsikerű amerikai film alapjául.)

0 Tovább

LL Junior meglátogat minket

Beszélgetőtársak a tanodás fiatalok közül:

Berki Edina Júlia (Arló)

Bogdán Vivien (Domaháza)

Csízi József (Putnok)

Danó Roland (Borsodnádasd)

Gáspár Erik (Hangony)

Lázár Beatrix (Ózd - Petőfi út)

Oláh Vanessza (Sajónémeti)

Váradi Béla (Sáta)

A beszélgetés során összes tanodásunk írásban feltett kérdései közül válogatunk.

Az eseményt a Dr. Ámbédkar Tanoda Médiaműhelyének tagjai örökítik meg.

Gyertek!


Fenntartóink és támogatóink:

Pályázatunk címe: Alap- és középfokú oktatási rendszerek megerősítése az Ózdi Kistérségben/ Kistérségi tanoda program, mentori hálózat kialakítása az esélyegyenlőség biztosítása érdekében

Azonosítószám: TÁMOP-3.3.7-09/2-2009-0006

 
0 Tovább

Láma Mingyour látogatása

Láma Mingyour Franciaországból látogatott el hozzánk a Dr. Ámbédkar Iskolába és annak néhány tanodájába, hogy megismerkedjen az itteni helyzettel, és találkozzon a gyerekekkel. A beszélgetések során Derdák Tibor, az Ámbédkar Iskola igazgatója töltötte be a tolmács szerepét. Fotók, videó és beszámolók.

A borsodnádasdi csapattal

Az ózdi Sajóvárkonyban

"A buddhizmusról beszélgettünk, és megkínáltuk bodakkal. Megkínáltuk pogácsával, ásványvízzel, sok mindent mondott a buddhizmusról. Például volt egy király, és annak volt a fia Buddha, aki nagyon kíváncsi volt a külvilágra. Egyszer kiszökött a palotából, és mikor kiment, találkozott betegséggel, szegénységgel, öregséggel és elszökött a városból. Találkozott egy nincstelennel, és azt mondta, hogy cseréljenek ruhát, és a nincstelennel rögtön megegyeztek. De amikor a nincstelen bement a városba, a katonák megállították, mert azt hitték, hogy ő a herceg. Mikor a katonák meglátták, hogy nem ő az, erre azt hitték, hogy megölte a herceget. Eközben Buddha ment az erdőben vallás után kutatva, találkozott több vallással, de ezek nem voltak neki jók. Találkozott egy olyan vallással, aminek az volt a lényege, hogy megnyissuk a belső szellemi energiákat." Varga Krisztián, Csízi Tibor, Csízi József (Putnoki tanoda)

Videó a nádasdi találkozóról

A várkonyiak meditációs kísérlete

Burai Lajos nádasdi mentorral

"Nagyon jó volt vele lenni, beszélgettünk, kérdeztünk tőle kérdéseket. És még adtunk neki elő egy cigánytáncot és azt mondta, hogy nagyon tetszett neki. Piros szoknyában és piros felsőben volt a buddhista, és megkérdeztük azt, hogy van-e családja, és azt mondta, hogy van négy gyereke. És adtunk neki vakarót, és ízlett neki. Volt ott vele egy tolmács is, mert francia a mondása."  Lázi Fruzsina (Putnoki tanoda)

Várkony: forgat az Ózdi Városi Televízió

Két nádasdi rajz


0 Tovább

Jön, jön: Tanoda Tv

0 Tovább

A legelső foglalkozások

Archív felvételek 2010 novemberéből: nyitófoglalkozások Borsodbón, Sátán, Putnokon és az ózdi Sajóvárkonyon.

0 Tovább

Impresszum

A Dr. Ámbédkar Tanoda Tehetséggondozó Médiaműhelyének mindenesei:


Arló - Berki Edina Júlia, Váradi Tünde

Borsodbóta - Bíró Adrienn, Váradi Patrícia

Borsodnádasd - Danó Roland, Zámbó Richárd

Domaháza - Bogdán Vivien, Kurucz Márk

Farkaslyuk - Berki Vanessza, Bódi Ádám

Hangony - Farkas Henrietta, Gáspár Erik

Kelemér - Németh Andrea, Váradi Rozália

Ózd / Bem út - Berki Richárd, Galambicza Martin

Ózd / Sajóvárkony - Botos Nikolett, Harkály Herkules

Ózd / Petőfi út - Lázár Beatrix, Ökrös Diána

Sajónémeti - Lázár Dániel, Oláh Vanessza

Sáta - Kerezsi Martin, Váradi Béla

Putnok - Csízi József, Kalocsai Kevin


Vágó, vizuális kultúra-tréner:

Zsúdel Gábor


Felelős szerkesztő, korrektor, médiaismeret-tréner:

Terdik Roland

0 Tovább

Dr. Ámbédkar Tanoda

blogavatar

Írások, fotók, videók egy Ózdon és kistérségében működő tanodaprogramról, többek között a fiatalok szerkesztésében.

Utolsó kommentek